Harnyos Ferenc: Hajléktalan

2023.12.13. | Karácsonyi novella, Novella

Tegnapelőtt délután bejött egy rosszul öltözött férfi a munkahelyemre, egy papírfecnit tartott a kezében, melyre ez volt írva: „Hajléktalan vagyok és éhezek”.

Általában nem szeretem, ha csak úgy bejönnek a műhelybe, de ez a fickó valamiért elkezdett érdekelni. Egy bot volt nála, amin egy nagyobb szatyor lógott, abba hordta mindenét. Ahogy ott állt az ajtóban, kezében a cédulával, az valahogy megérintett. Egyébként is december huszonnegyedike volt. Már karácsonyi hangulatban voltam.

– Tudsz beszélni? – kérdeztem.

– Igen, tudok – válaszolta.

A hangja kellemesen csengett, nem ezt várta volna az ember. Sok hajléktalant láttam már, de ő valahogy más volt, akkor még nem tudtam volna megmondani, hogy miért.

– Gyere, adok neked kenyeret, szalonnát és egy kis kolbászt, de csak akkor, ha közben beszélgethetünk. Elmesélhetnéd miért lettél hajléktalan.

Biccentett. Odavezettem az asztalhoz, ahol közösen eszünk nap, mint nap a kollégákkal. Kipakoltam a kaját meg egy kést, intettem neki, hogy egyen. Nem ugrott neki, lassú mozdulatokkal kezdett enni. Volt valami méltóságteljes a lényében, tartása volt a rongyokból álló ruhájával együtt. Hagytam, hogy egyen, addig elpakoltam még néhány szerszámot, a műszaknak lassan vége volt. Fél szemmel figyeltem, és amikor láttam, hogy befejezi az étkezést rámutattam az ásványvizes palackra és a pohárra. Amikor befejezte, rám nézett. Abban a szempárban benne volt minden, amit egy normális ember soha nem szeretne átélni. Nem tudtam megszólalni, ami velem ritkán történik meg. Nyeltem egyet, és elpakoltam a maradékot, mert valamit csinálnom kellett zavaromban. „A szem a lélek tükre” – nem tudom, ezt ki fogalmazta meg, de én akkor megtapasztaltam. Valamikor kék lehetett, de az élet beszürkítette. Alázat, bánat és értelem keveréke sugárzott felém. Teljesen a hatása alá kerültem, nem éreztem még ilyen furcsán magam. Leültem a másik székre.

– Nem tudnám megsaccolni a korodat. 

– Ötvenkettő vagyok.

– Régóta élsz az utcán?

– Három éve.

– Gondolom, van becsületes neved.

– Péternek szólítanak a többiek.

– Na, most te jössz – mondtam utalva a megállapodásunkra.

Egy kis ideig nem szólt semmit, talán gondolkodott, hogyan adja elő nekem a történetét. Nem sürgettem, a munkámat már elvégeztem a műhelyben. Rend és tisztaság volt, mint mindig.

Elővett a belső zsebéből egy fényképet, felém nyújtotta. Elvettem tőle. Egy boldog család volt rajta: apa, anya és két fiú.

– Öt éve kezdődött az egész. Éjszaka volt, én vezettem. A gyerekek nevetgéltek a hátsó ülésen, a feleségem kávét öntött egy pohárba a termoszból. Jöttünk haza Edina szüleitől, akik egy vidéki kis faluban laknak, ott töltöttük a hétvégét. A gyerekek szerettek ott lenni, játszani a nagy kertben, nézegetni az állatokat. Nagyiék elárasztották őket minden földi jóval. Minden második hétvégén megtettük ezt az utat, a nagyszülők oda voltak az unokákért. Sajnos anyám már akkor nem élt, a rák legyőzte. Apám az alkoholba ölte bánatát. 

Éles fényre emlékszem, azután semmi. Amikor magamhoz tértem a kórházban, akkor mondták meg, hogy a két fiam meghalt, a feleségem pedig kómában fekszik.

Éreztem a hangján, hogy megremeg, tartott egy kis szünetet. 

Nem tudtam ránézni, a kezeimet néztem az ölemben. Ekkora fájdalmat elképzelni sem lehet.

– Mindkét lábam eltört, zúzódások voltak a testemen, ennyivel megúsztam. Edinát még két évig tartották életben. Miután kikerültem a kórházból, nem tudtam emberek közé menni. Bezárkóztam a házba, dolgozni sem mentem. Egyetemi tanár voltam, informatikát és robotikát tanítottam. Edinához nagy nehezen bementem hetente egyszer. Fogtam a kezét és sírtam. Hiába nem én voltam a hibás, mégis bűntudatom volt. Apósomék nem mondták ki, de éreztették, hogy engem okolnak a balesetért. Kétszer akartam öngyilkos lenni, de a szomszédaim mindig megmentettek. Valamiért nem halhatok meg. Nem tudtam fizetni a ház hitelét, ezért elárverezték. Odaveszett a családom, a házam, mindenem. Nincs miért felkelnem reggel, nem tudom, mi dolgom van még itt a földön. Amíg vannak ilyen jó emberek, mint te, addig legalább nem halok éhen. Bár lehet, hogy már az is jobb lenne. 

Libabőrös lettem nem csak a történettől, hanem attól, ahogy elmondta. A szomorúság és a beletörődöttség olvadt össze minden szóban. 

A szívem összeszorult, csak ültem némán. Nehéz volt lélegezni, talán a gombóctól a torkomban. A csend nyomasztóvá vált.

***

– Ki ez a sok ember feketében? – kérdeztem a mellettem álló férfit. Megláttam apámat és az öcsémet, egy koporsó mellett álltak. 

– Anyu? – érdeklődtem zavartan. Apám rámutatott a koporsóra. Közelebb mentem, és a félig nyitott halottas ládában megláttam anyám arcát. Hátra hőköltem, nem értettem, hogyan került ide. Ő nem halhatott meg, hiszen vasárnap még együtt ebédeltünk. Apámra néztem, láttam a meggyötört tekintetét. Az öcsém lehajtott fejjel zokogott. Körülöttünk sok ember, mindenki sírt. Borzasztó pánik lett úrrá rajtam, egy anya nem halhat meg, nem hagyhatja el a fiait, az egyszerűen nem lehetséges. 

Éles nyilallást éreztem a szívemben. Péter velem szemben ült, és sejtelmesen nézett rám. 

– Még nem dolgoztad fel édesanyád halálát – mondta, úgy, hogy meg sem mozdult a szakálla.

Éreztem a könny langyos sétáját az arcomon. 

– Egy szeretett ember elvesztése olyan sebet ejt, ami sosem forr be. Azt mondják, hogy az idő begyógyítja, de ez nem igaz. Elég volt meghallanod egy másik ember mélyről jövő bánatát, máris előtört a fájdalom. Ezzel barátom együtt kell élnünk. 

Felállt, és lassú léptekkel kiment. Felocsúdtam kábaságomból, és utána szaladtam. 

– Hé, várj! De nem láttam sehol. Eltűnt. Valami itt maradt belőle, bennem.

További cikkek a kategóriákban:

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

Kalliopé Kiadó – Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

Egy kiadó, amivel az együttműködés kiemelést érdemel. A közösségünk eleve egymás megsegítése érdekében jött létre, és a kiadásban szerzett ismeretek megosztásával úgy gondoljuk, hogy segíthetünk. Felkértünk tehát néhány már publikált írót, hogy a könyvkiadásban...

bővebben
Magánkiadókról – Novum és Little Fox

Magánkiadókról – Novum és Little Fox

A Kiadó-les sorozatunkban legelőször két magánkiadót kerestem meg, hogy megismerjük az ajánlataikat, hozzáállásukat, működésüket. Mind a kettejüktől ugyanarra a regényre kértem árajánlatot – egy YA romantikus műfajú, körülbelül 400 oldalas írásra –, hogy a leendő...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük