K.T. Hyland: Nagypapa

2023.12.19. | Karácsonyi novella, Novella

A felhők hőmérséklete és páratartalma észrevétlenül változik, így lesz a ködből felhő, majd abból eső és, ha elég hideg van, akkor hó. 

A hó egy csoda.

A nagyapám időjárás előrejelző volt és ezt tőle hallottam. 

Karácsonykor mindig úgy jut az eszembe ahogyan a tornácon ült a pipa füstjébe burkolózva. A hintaágy nyikorgott megfáradt teste alatt, amikor mozdult, hogy egy darabka süteményt tömjön a szájába. Májfoltos kezére ujjatlan kesztyűt húzott, mondván, hogy úgy könnyebb volt a dohányt tömni. Nagymamám ragyogó tekintete minden télen végigkísérte a nagyapámat. Tálcán vitte neki a süteményt és sohasem korholta. A nagyapám rénszarvasos, piros pléddel volt betakarva, a fején kötött sapkával. Az arca a hidegtől kipirult és a vastag keretes szemüvege alatt a szeme százszorosára nőtt, amikor a csodákról mesélt. A veranda világított a színes fényfüzérektől és lámpások himbálóztak a lépcsőfokok mellett.

Bent a felnőttek csak csendesen beszéltek és, amikor egy kisszékre állva a jégvirágos ablakon keresztül bekukucskáltam, láttam a kandallót, és az  óriási fát a nappali közepén. A közelemben elhallgattak és a sültek elkészítésére terelődött a szó. Azt hitték nem fogom megtudni. Akkor még nem is tudtam.

Helyet kértem a nagyapám mellett, aki forró teát szürcsölt a nagymamám megunhatatlan fahéjas-mézes süteményre. 

Hagyta, hogy mellette üljek és én is egy pokrócot csavarjak a testem köré. Süteményt is kaptam, és mellé teát.

– Várunk valamire? – kérdeztem és kíváncsian a sötétbe burkolózó távolba meredtem

– Esni fog – a lehelete tejfehéren libbent tova

– A hó? – ahogyan az enyém is

Kissé előrehajolt és fénytelen tekintetével az égboltot kémlelte. 

– A hó válaszolta kisvártatva

– Van szánkód, nagyapa?

– A padláson van egy rozoga – válaszolta

– Szólok a nagyinak, hogy hozza le – izgatottá váltam, mert tudtam, hogy a nagyapámnak mindig igaza van. Ha azt mondja esni fog, akkor az úgy is lesz.

–Várj még azzal egy keveset –kérte, majd mással folytatta – Tudtad, hogy a hó az angyalok ajándéka?

– Láttál már angyalt, nagyapa? – egy újabb mesére számítottam.

– Éppen egy angyalra várok – derűsen mosolygott

– De hogyan fogjuk észrevenni, ha esik a hó – folytattam. Az angyalok fehérek.

– Ez az angyal más lesz.

– Láthatom én is?

Nagyapa lehúzta jobb kezéről a fenyőágas kesztyűjét, felállt és a tornác szélére sétált. A tenyerét feltartva előre nyújtotta a kezét.

Egy hópehely szállt rá, ragyogott a fényben.. A nagyapám mosolygott és a távolba tekintett a sűrűsödő pelyhek között. A tornác korlátjához lépetem én is. A gyerekek még látják a láthatatlant.

– Egy angyal vagy? 

A szikrázóan kék tekintet rám nézett. Egyetlen szót sem szólt, csak biccentett majd nagyapám felé nyújtotta a kezét.

– Hoznál nekünk egy kis süteményt? kérte a nagyapám

Beszaladtam a házba, pedig tudtam, hogy az angyalok nem esznek.

– Egy angyal – kiáltottam, azt akartam, hogy más is lássa 

A felnőttek a verandára tódultak és a nagymamám a szája elé téve a kezét, hangtalanul felsikoltott.

Az angyalt kerestem a tekintetemmel és csalódottan láttam, hogy már nincs ott.

– Nagyapa

– A papa elaludt, karolta át a vállamat az apám – Gyere, mutatok valami érdekeset – mondta azzal elindult velem a nappali felé.

Akkor még nem értettem. 

Mint később megtudtam a nagyapám egy igazi csoda volt, egy karácsonyi csoda. Halála előtt három évvel egy szeptemberi napon azt mondták neki, hogy néhány hónapja van csupán és a karácsonyt talán megéli. Kemény szavak voltak , de mint kiderült a nagyapám is kemény ember volt. Kijelentette, hogy csak akkor nyújtja a kezét a halálnak, ha karácsony legelső éjszakáján hullani fog a hó. Az elkövetkezendő karácsonyokkor a nyugágyon teázgatott, történeteket mesélt nekem és közben a fahéjas-mézes süteményt rágcsálta, teljesen nyugodt volt. Így ment ez három éven át. 

Néhány hasábot dobtam a kandalló gyengülő fényébe, majd felálltam és belebújva a rénszarvasos plédbe a tornácra sétáltam. Még mindig éreztem rajta a nagyapám dohányának illatát, pedig mindennek már tizennyolc éve. A fényfüzérek alatt a nyitott tenyeremet nyújtottam és néztem, ahogy a hópelyhek elolvadnak, mert a jégből víz lesz, majd a víz elpárolog, és minden kezdődik elölről. 

A nagyapám azt tanította, hogy ez egy igazi csoda. 

További cikkek a kategóriákban:

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

Kalliopé Kiadó – Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

Egy kiadó, amivel az együttműködés kiemelést érdemel. A közösségünk eleve egymás megsegítése érdekében jött létre, és a kiadásban szerzett ismeretek megosztásával úgy gondoljuk, hogy segíthetünk. Felkértünk tehát néhány már publikált írót, hogy a könyvkiadásban...

bővebben
Magánkiadókról – Novum és Little Fox

Magánkiadókról – Novum és Little Fox

A Kiadó-les sorozatunkban legelőször két magánkiadót kerestem meg, hogy megismerjük az ajánlataikat, hozzáállásukat, működésüket. Mind a kettejüktől ugyanarra a regényre kértem árajánlatot – egy YA romantikus műfajú, körülbelül 400 oldalas írásra –, hogy a leendő...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük