Kovács Liliána: A pánikbetegség határán – Beszámoló a szakadék széléről

2023.10.18. | Cikkek, Psziché

A pánikbetegség határán – Beszámoló a szakadék széléről

Ismerős az az érzés, hogy tehetetlen vagy? Leterhelnek a feladatok, a kötelezettségek, a megfelelési vágy és nyomaszt a felelősségérzet? A teendőid listájának soha nincs vége, mégsem jutsz egyről a kettőre? Ha pihenni vagy relaxálni próbálsz, akkor is a problémáid, feladataid jutnak az eszedbe?

Már ezt a kérdéssort is stresszes volt végigolvasni, igaz? Pláne, ha nagyon is jól ismered az elhangzottakat, mert átélted már, rosszabb esetben nap mint nap ebben a végtelen mókuskerékben futod a köröket. A világ céltalannak tűnik: nem látsz mást benne csak a rohanó hónapokat, éveket, aztán a tested egyszerre csak eléri azt a pontot, hogy jeleket küld neked.

Jeleket, amelyek miatt nem tudsz felállni, kinyitni a szádat, és megállíthatatlanul remegni kezd az egész tested. A pulzusod ok nélkül felugrik százhúszra, és hiába próbálsz éjfélkor elaludni, nem hallasz mást, csak a saját szívverésedet. Aztán egyszerre csak elfogy a levegő, az ájulás szélére kerülsz, forogni kezd veled a világ, elmész az ügyeletre, mert a légszomj már elviselhetetlenné válik: bárhogy is veszel levegőt, a tüdőd nem jut oxigénhez. – Megvizsgáltak, de nem találtak szervi elváltozást vagy más  rendellenességet.

A stressznek kitett test egy aktív vulkánná változott, ami minden alkalommal földrengést okozott vagy éppen kitört.

Annak érdekében, hogy megszabaduljak a bennem lévő tűzhányótól, felkerestem egy pszichiátert. A tanácsai és a gyógyszerek segítettek abban, hogy könnyebben átlendüljek a problémákon, ne nagyítsam fel azokat feleslegesen. Megtanultam élvezni az életet, észrevenni az apró örömöket, amelyeket korábban a stressz sötét fellege takart. Segített a szürreális félelmeim leküzdésében, míg nem elmondhattam: jobban vagyok.

A pánikrohamok megszűntek.

A reggeleimbe beépített sport pedig segített abban, hogy még több aprócska, de teljesíthető célt tűzzek magam elé, ami sikerélményt nyújt.

Valami mégis hiányzott.

Hiába a hajnali kocogás, a reggeli finom ivójoghurt, a közérzetemet javító gyógyszerek nem volt senki, akivel mindezt megoszthattam. Nem volt olyan, aki velem igazán örült az apró sikereimnek, őszintén támogatott vagy elhivatottan motivált volna. Nem voltam egyedül. – A párom meghallgatott, megdicsért, volt, hogy elkísért a reggeli rutinom alkalmával; támogatott. Valahogy ez mégsem volt elég.

Úgy éreztem, hogy a démonjaim, akik a vulkánom kohóját fűtik újra visszatérnek majd a gyógyszerek elhagyása után, mert nincsen senki, aki ugyanúgy élvezné az apró boldogságcseppeimet, melyek kioltják a tűzhányóm kazánját, mint ahogyan én.

Aztán egyszerre csak rátaláltam Benire.

A négy hónapos, nyugodt, kíváncsi, mégis  félénk kölyökkutya belopta magát a szívembe. A Remény Rabjai Állatvédő Egyesülettől fogadtuk örökbe, Túrkevéről. Amikor hozzánk került, minden figyelmemet és szeretetemet lekötötte, és végre megtaláltam benne azt a társat, aki a jelenben élve képes úgy örülni, motiválni és támogatni, ahogyan szükségem volt rá.

Nem ismertem Beni pontos múltját. Csak azt tudtam, hogy fél az autóktól, biciklisektől és hogy bizalmatlan az emberekkel. Kellett neki egy erős, biztos pont, aki megtanítja neki, hogy a világ nem rémes, hanem izgalmas, amit fel kell fedezni. Én voltam az ő támasza, a bázisa, aki mellett biztonságban megtapasztalhatta a világ ijesztő oldalát is – mint a porszívó, a perselymalac vagy az esernyő.

Egy hónap sem telt el, és Beni büszkén sétál mellettem, lelkesen szaglászik, barátkozik emberekkel, ismerkedik más kutyákkal, én pedig az ők gazdájukkal – megvitatjuk a kutyás kérdéseket, a bevált módszereket, a helyi híreket, miközben mosolyogva nézzük, ahogy a kedvenceink önfeledten kergetik egymást a mezőn vagy ugrándozva birkóznak egymással.

Beninek hála könnyebben találom meg a közös hangot az emberekkel, kész vagyok a nyitottságra, és akkor sem omlok össze, ha mindez nem hozza meg a kívánt sikert. 

Ennek a bundába bújt angyalkának hála az életem már nem olyan, mint egy vulkáni hamuval és füsttel keveredett viharfelhő:  ma már látom a gyönyörű kék égboltot.

Kovács Liliána

További cikkek a kategóriákban:

Kozma Lilla Rita: Az újjászületés fájdalma

Kozma Lilla Rita: Az újjászületés fájdalma

Kozma Lilla Rita: Az újjászületés fájdalma (Naplófeljegyzéseim, 2020) #016 Apró darabokból raktál össze.  Olyan apró, kicsi darabokból akár az üvegszilánk. Mozaik vagyok. Általad.   #019 Kötődés. Kötődés. Kötődés.   (Leírni is szörnyű.) #035 8, 14, 15, 16,...

bővebben
Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük