Kozma Lilla Rita: Huszonkilenc perc

2023.11.05. | Novella

Ha csak huszonkilenc perccel korábban érek oda, minden másképp alakult volna.

Minden mozdulatában érezni lehetett, hogy valami nincs rendben, valami nagyon nem oké, de nem szólt nem mesélt akkor sem, hogy mi az ami annyira nyomja belül, hogy majdnem szétrepeszti. A legutolsó emlékem az, hogy kérleltem ne menjen el, beszélgessünk, de őt ez nem érdekelte kiviharzott a lakásból, még az ajtót is rámcsapta. Össze voltam zavarodva és azóta is haragszom magamra, hogy nem mentem utána, mert ha utánafutok, akkor még most is élne. Szóval, ne is próbáljon mentegetni, nem érdemes. Megöltem azzal, hogy nem harcoltam jobban értünk. 

Hat éve ismertem Krisztit, és nem mondom hogy a kapcsolatunk rögtön barátságnak indult, mert egyáltalán nem, sőt! Egy kávézóban futottunk össze, szó szerint. Megbotlodtam az egyik székben és telibe borítottam a láttémmal. Persze, bosszankodott, meg elküldött oda ahova gondolja, én meg égő arccal fordultam hátra és mentem ki a kávézóból. Valami egészen véletlen csodának köszönhető – vagyis én annak tartom a mai napig, másnap pontosan ugyanott futottunk össze. Összeszedtem magamat, odaléptem bocsánatot kérni, mert zavaromban előtte nap elmaradt. Legnagyobb meglepetésemre nem utasított vissza. Az asztalához invitált, leültem, beszélgetni kezdtünk, és akkor én azt éreztem hogy ez valami igazán jó, valami igazán csodálatos. 

Nem is értem magamat mit keresek itt. Nincs nekem szükségem segítségre. Krisztinek lett volna, de magasról szart bele. Egyenesen kiröhögne ha egy ilyen csoportban látna. Mert tudják, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, én nem mentem utána. Nem rohantam ki az ajtón, le a lépcsőn, hogy megkeressem és megnyugtassam. Nem tettem semmit, és már nem hozhatom ezt helyre. Ez a legrosszabb érzés az egészben. Hogy nem hozhatom helyre. És akkor most semmi, az égvilágon semmi jogom nincs ahhoz, hogy magamat sajnáljam. Nem tehetem meg. 

Tudják melyik volt életem legrosszabb napja? Az amikor hívtak a kórházból, hogy Kriszti meghalt. Összeroskadtam, és az volt az első gondolatom, hogy utána megyek. Mert megérdemlem. Mert ez így nem igazságos. Aztán meg arra, hogy hát manapság azért semmi nem igazságos. De az, hogy Kriszti öngyilkos lett, na az mindent szétbaszott bennem. Amikor hívtak a kórházból, hogy menjek nézzem meg, hogy valóban ő-e az, próbáltam összeszedni magam és egy kisebb összeomlás után elindultam, látni akartam még egyszer utoljára sötét barna haját, világoszöld szemeit, vékony derekát, kicsi lábait. Késő este volt már, de nem emlékszem pontosan, hogy hány óra lehetett de arra biztosan, hogy mikor kiértem az udvarra a hold fénye világította be a járdát. De az is lehet, hogy azért láttam így, mert gyerekkoromban mikor nyugalmat akartam mindig felnéztem az égre és azt képzeltem, hogy a hold beragyogja az egész világot. Futni kezdtem a holdfényes éjszakába a legrosszabb felé, és legbelül mégis nyugalmat éreztem. Egyre inkább lassítottam a lábaimat, míg megálltam. És tudják mi jutott eszembe? Hogy lehet Krisztinek jobb így. Jobb így hogy már szabad. Hogy már nem fáj neki semmi, csak lebeg egy légüres térben és mosolyog. Mert őt annyi rossz dolog érte egész életében, hogy megérdemli a szabadságot még akkor is, ha ilyen áron. Álltam a járda közepén, és már nem bírtam visszatartani a sírást. A hold fénye egyre erősebb lett, és akkor azt éreztem, haza kell mennem. 

Bűntudatom van, ezért is. Félek, hogy nem voltam jó barát. Ha jobb lettem volna, talán megállíthattam volna ezt a lavinát aminek a hídról ugrás lett a következménye. Szeretném elmondani neki, hogy mennyire sajnálom, hogy képtelen voltam megmenteni. Sajnálom, hogy huszonkilenc perccel később érkeztem hozzá aznap este. Mert akkor már olyan mélyen volt, hogy esélyem sem lett volna.

Eljöttem, ide a csoportba, hogy lássam mások erejét és megküzdését. Kösz, hogy befogadtak, kösz a bizalmat, igyekszem rászolgálni. És azt az egyet remélem, hogy Kriszti titkon örül és akárhol is van most, nem nevet ki amiért tudtam helyette is, segítséget kérni.

További cikkek a kategóriákban:

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

Kalliopé Kiadó – Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

Egy kiadó, amivel az együttműködés kiemelést érdemel. A közösségünk eleve egymás megsegítése érdekében jött létre, és a kiadásban szerzett ismeretek megosztásával úgy gondoljuk, hogy segíthetünk. Felkértünk tehát néhány már publikált írót, hogy a könyvkiadásban...

bővebben
Magánkiadókról – Novum és Little Fox

Magánkiadókról – Novum és Little Fox

A Kiadó-les sorozatunkban legelőször két magánkiadót kerestem meg, hogy megismerjük az ajánlataikat, hozzáállásukat, működésüket. Mind a kettejüktől ugyanarra a regényre kértem árajánlatot – egy YA romantikus műfajú, körülbelül 400 oldalas írásra –, hogy a leendő...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük