Kozma Lilla Rita: Prágából jut eszembe a szabadság

2023.11.02. | Cikkek

Prágából jut eszembe a szabadság

A brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben lépett volna fel a Carson Coma még idén május végén, de teljesen váratlanul, egy héttel korábban a fellépésük előtt bejelentették, hogy más program lesz, az amúgy lekötött időpontban.

A kormányzati fenntartású intézet azután döntött így, miután a zenekar kiadott egy igencsak kormánykritikus dalt: a Feldobom a követ címűt. (“Utcai harcos orcán fintor, ki fogod sípolni, hogy ***? Mikor az ember strómanként viccel, Mandinerből a gyűlölet spriccel, csak a négy-hat meg a hat-három, de ne kelljen már útlevél kifele a határon”) Persze, pusztán spekuláció csak, hogy ennek volt köszönhető a visszalépés, de gondoljon mindenki erről azt, amit akar.

Nem sokkal később gondoltak egyet a srácok, és meghirdették az első európai turnéjukat. Október 30-án adták első külföldi koncertjüket, Berlinben. Másnap, 31-én látogattak Prágába. Ezeket a városokat követi majd Pozsony, Bécs és Nagyvárad.

Lassan négy éve lesz annak, hogy itt élek Prágában, és eddig nem nagyon volt példa arra, hogy magyar együttes jött volna. Teljes eufóriába kerültem amikor láttam, hogy lesz Carson Coma. A srácokat szinte a kezdetektől hallgatom, és bátran mondhatom, hogy első hallgatásra levettek a lábamról.

A koncertet egy viszonylag kicsi klubban rendezték, a Café V Lese-ben. Korábban nem jártam még azon a helyen, de így első látásra nagyon hozta számomra azt az igazi romkocsma hangulatot: Szeretetteljes, barátságos környezet fogadott amikor beléptem az ajtón.
Nézelődtem, beadtam a kabátomat a ruhatárba, kikértem egy cidert és vártam a kezdést. Abban a pillanatban, amikor a srácok a színpadra léptek megszűnt körülöttem a külvilág, mert az első leütött akkordtól kezdve, az utolsóig valami olyat éreztem, amit már nagyon régen nem; talán úgy tudnám könnyedén megfogalmazni, hogy szabadságot.

Mostanában sokat, talán túlságosan is sokat gondolkodom azon, hogy mennyire ijesztő az, hogy egyre többen hagyják el Magyarországot és költöznek külföldre, annak reményében, hogy majd kint minden jobb lesz. És ha ez még nem is feltétlenül igaz, az egészen biztosan az, hogy ebben a városban, itt Prágában, szabadon lehet lélegezni, nem kell attól félni, hogy egyszer csak elfogy körülöttem, és fuldoklom. Ezen a koncerten olyan szabad voltam, mint akkor, mikor először kiléptem a pszichológusom ajtaján a legelső ülés után. 

Ahogy elnéztem a srácokat, és láttam az arcukon ugyanazt az eufórikus boldogságot, amit akkor lát az ember, mikor egy kisgyerek rámosolyog az utcán; éreztem az erőt, a szárnyalást, és azt akartam, sose legyen vége, hogy örökre maradjunk ott lent a klubban, annak ellenére, sőt azzal együtt is, hogy olyan meleg volt, mintha nyár lenne, és éppen a Fishingen ordítanám a tömegbe, hogy: “Nem vagyok több és nem vagyok kevesebb, mi lehettem volna az itt áll előttetek.” – és ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy folyik le az arcomon a könnyem, de tudomást sem véve róla ugráltam tovább, nem foglalkoztam vele, hogy ki mit mond majd, ha látja, nem érdekelt, mert tudtam, hogy azok az emberek, akik között álltam, felkarolnak, átölelnek, zsebkendőt nyújtanak, ahelyett, hogy kinevetnének, vagy esetleg rosszallóan néznének rám.

Álltam a második sorban, és nem érdekelt semmi sem, csak a felszabadulás és a kitárulkozás pillanata. Az a mindent vivő érzés, hogy bátran ordíthatom ki magamból az összes fájdalmam, bátran énekelhetik a srácok a Pókot, a Feldobom a követ, mert nincs senki, aki gátat szabjon az igazságnak. Senki nem fog szólni azért mert mindenki önmaga azon a röpke negyven négyzetméteren, és hogy senkinek nem áll majd szándékában letörölni a mosolyt az arcokról. 

Még mielőtt elindultam volna a koncertre, néztem egy videót a Youtube-on, ahol a riporter azt kérdezte az alanyoktól, hogy mit jelent számukra a szabadság. Nem volt hosszú videó, mégis beférkőzött a tudatalattimba, mert a koncert közben egyszer eszembe jutott. És arra gondoltam, ha engem kérdezne meg most egy riporter azt mondanám, hogy ez a prágai Carson Coma koncert volt nekem a szabadság és a remény arra, hogy nem lehet csak úgy elhallgattatni embereket. Az igazság így vagy úgy, de mindig utat talál magának. 

Kozma Lilla Rita

További cikkek a kategóriákban:

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

Kalliopé Kiadó – Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

Egy kiadó, amivel az együttműködés kiemelést érdemel. A közösségünk eleve egymás megsegítése érdekében jött létre, és a kiadásban szerzett ismeretek megosztásával úgy gondoljuk, hogy segíthetünk. Felkértünk tehát néhány már publikált írót, hogy a könyvkiadásban...

bővebben
Magánkiadókról – Novum és Little Fox

Magánkiadókról – Novum és Little Fox

A Kiadó-les sorozatunkban legelőször két magánkiadót kerestem meg, hogy megismerjük az ajánlataikat, hozzáállásukat, működésüket. Mind a kettejüktől ugyanarra a regényre kértem árajánlatot – egy YA romantikus műfajú, körülbelül 400 oldalas írásra –, hogy a leendő...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük