Mái Attila: 400 GALLON

2024.01.26. | Novella

400 GALLON

Apám szerint a lelki alkatom kellőképp amorf. Eltorzult pszichém aránytalanságát leginkább a családi ünnepek vonatkozásában tartja kellemetlennek, sőt elviselhetetlennek. Úgy aposztrofálja az említett jelenséget, hogy a megterített asztal mellett sokáig egész nyugodtan elüldögélek, a megfelelő evőeszközöket használom a különböző fogásoknál, például soha nem tévesztem össze a halkést a vajazóval, könyököm szorosan a testem mellett tartom. De ha csak egy kicsikét is megmozdulok, folytatja, és elég egy alig észrevehető vállrándítás vagy jelentéktelennek tűnő fejbiccentés, teljesen mindegy, mert az szörnyű kvantumugrás lesz mindazok rémületére, akikkel a család és a rokonság gyengéd szálai kötnek össze.

 

De tudják mit, hagyjuk magára a megbokrosodott dinasztiát, hiszen létezik számos más, sokkal érdekesebb téma. Ott vannak például mindjárt a bálnák.

Tudták, hogy a bálnák íváskor 30–40 liter ondótól szabadulnak meg példányonként? Ha ezt a mennyiséget beszorozzuk a hím bálnák létszámával, ami jócskán százezerben mérhető, akkor megkapjuk, hogy egy ívási időszak alatt 3–4.000.000 liter bálnaondó kerül a tengerekbe és az óceánokba évente. Valahol azt olvastam, hogy 400 gallon spermát lövell ki egy cet alkalmanként. És még csak zellert, tojást, ginzenget vagy osztrigát sem kell fogyasztania.

Kiszámoltam azt is, hogy egy gallon 4,55 liter, vagyis 400×4,55, azaz 1820 liter. Ez valóban nem kevés. Bizonyos, hozzáteszem tudományosan megalapozatlan feltevések szerint, a tenger és az óceán a bálnaspermától sós. Képzeljék csak el, éppen valami fehérhomokos parton nyaralnak, kikecmeregnek a pálmafák árnyékából, belegázolnak a türkizkék vízbe, jólesően úszkálgatnak mindenféle egzakt elképzelést nélkülözve, aztán a felverődő hullámokból hoppá, váratlanul benyelnek pár kortyot. Na, akkor jusson az eszükbe, hogy miből lett az a só, és valójában mit kóstoltak meg. Egyébként, ha tudományos magyarázatot keresnek arra vonatkozóan, hogy miért sós a tenger és az óceán, ott van a világháló, nézzenek nyugodtan utána.

Előre szólok, a valóság, mint mindig, ebben az esetben is kijózanító lesz, és persze semmi köze a bálnaspermához. Tényleg nem értem, miért nem élhetünk saját teóriáink képzeletvilágában. Rózsaszín, cukormázas, émelyítő félrevezetettségben, amelynek, bár nincs köze a realitáshoz, mégis izgalmasabb, és szívesebben adjuk tovább másoknak, magunkra vonva ezzel az érdeklődést, hogy ámulattal figyeljék, milyen rendkívüli, amiről mesélünk, közben meg gondolják azt magukban, hogy mennyire műveltek vagyunk, és halványlila elképzelésük sincs, honnan a fenéből tudjuk ezt a rengeteg érdekfeszítő dolgot. 

Egyébként, képzeljék el, most olvasom Kierkegaard VAGYVAGY című művét, és frankón mondom, totál letaglóz a szöveg. Félpercenként félreteszem a könyvet, öklömet a magasba lendítve ugrálok az ágy körül, mert próbálom valahogy lecsillapítani kattogó, a bálnákéhoz viszonyítva jelentéktelen méretű agyvelőm. Ez az ember, mármint Kierkegaard, azt hiszem, sőt, meggyőződésem, hogy nem pusztán filozófus, hanem egy szájbatekert költő is volt. Szerinte például a lazac nagyon ízletes, de ha túl sokat eszünk belőle, megárt az egészségünknek, ezért jobb, ha óvatosak vagyunk, mivel nehezen emészthető. A bálna sem eszik lazacot, ez mondjuk érthető, hiszen nincs túl sok érzéke a gasztronómiához, a vízszűréshez viszont annal inkább, egyébként pedig nehezen préselné át a sziláin a lazachúst, így hát elkerüli a gyomorrontást. Kierkegaard állítása szerint egyszer régen Hamburgban nagy mennyiségű lazacot fogtak a halászok, és a rendőrség elrendelte, hogy minden családapa hetente csak egyszer adhat a halból a háza népének. Végül oda lyukad ki ez a szellemi lángoszlop, sőt, egyenesen kívánatosnak tartja, hogy legyen hasonló korlátozó rendőri intézkedés a szentimentalizmust illetően is. Na, bár tényleg imádom az ipse agymenéseit, ezzel az állításával mondjuk pont nem értek egyet, mert manapság nem elég, hogy nem sokat adunk az érzelmekre, kifejezetten észnehéz világban élünk, ráadásul meglehetősen nehéz eszű emberek között. Erről jut eszembe, hogy tömegét tekintve, a bálnák agya a legnagyobb az állatvilágban, elérheti akár a 20 kilót is. Most mondják meg, nem csak az orgazmusuk, de a neokortexük is irigylésre méltó, micsoda mázlista alakok. Igen, és tényleg csak egy rövidke intermezzo erejéig még visszatérnék a bálnákhoz, pontosabban a bálnák énekéhez, ami az egyik legkifinomultabb kommunikációs eszköz az állatvilágban. Képzeljék, az emberekhez hasonlóan ők is átadják egymásnak kulturális viselkedésmintáikat, a hímek pedig néhány évente megújítják a repertoárjukat, és teljesen új dalokat találnak ki, igazi gigászi trubadúrok. 

Valamiért eszembe jutott, pedig nem most volt, még a múlt század legeslegvégén, pontosabban a tizenhetedik születésnapomon, amikor a haverom megkérdezte, hogy melyik a legnagyobb félelmem. Gondolkodás nélkül rávágtam, mi van akkor, ha a csajom valójában frigid, és csak baromi ügyesen megjátssza az orgazmust, én meg bekajálom az oszkárnak is beillő alakítást, majd pár év múlva elveszem feleségül, ő meg gyereket szül, utána szép suttyomban meghízik, aztán kéthavonta nagy nehezen megszán kezelhetetlenné vált felajzottságomban, és pár perc erejéig magába fogad. Persze kizárólag gumiban csináljuk, mert nem akar több porontyot, az apás szülés alatt végig ordít velem az orvos meg az ápolók előtt, és hosszasan sorolja üvöltve, hogy ezentúl hová dugdossam az ágaskodó farkamat. A nőkkel egyébként mindig hadilábon álltam, ami nem csoda, hiszen a szerelem elég komplikált dolog, mondjuk, szerintem ebben mindannyian egyetértünk. Ott van például Erósz, aki maga volt a szerelem istene, aztán sokáig mégsem volt szerelmes, és életében összvissz egyszer sikerült neki. Gondoljanak csak bele, Erósz, ez a kockáshasú, szélesvállú, kigyúrt istenség, akit az ókori görögök a legszebb férfinak tartottak, ez az antik macsó, akitől nem mellesleg a szerelem hatalma eredeztethető, értik, akinek konkrétan ez a szakmája, szóval ennek az archaikus szépfiúnak egyetlen románcra telt csupán. Ráadásul, ha nem szánja meg, és nem segít ennek a bájgúnár hályogkovácsnak Zeusz, még azt is elkúrja. 

A hereméh az életét adja egyetlen kufircolásért. A hímvesszője olyan passzentosan szorul a hüvelybe, hogy az üzekedés végén képtelen kihúzni onnan, és csak úgy tud megszabadulni az anyától, hogy a párzószerve kiszakad, ő maga pedig kimúlik. A csendes–óceáni nőstény lazac árral szemben úszik fel a folyókon, hogy megtalálja a legalkalmasabb helyet az ikrák lerakására, az ikrák lerakása után viszont elpusztul. Kierkegaard azt állítja, hogy az örömökkel is így vagyunk, az életben a legfőbb és legtúláradóbb élvezet pillanatát a halál kíséri. Nem tudom, most örüljek vagy sem, mert ha ez valóban így van, akkor meglehetősen hosszú életre számíthatok. 

Mái Attila

További cikkek a kategóriákban:

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

Kalliopé Kiadó – Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

Egy kiadó, amivel az együttműködés kiemelést érdemel. A közösségünk eleve egymás megsegítése érdekében jött létre, és a kiadásban szerzett ismeretek megosztásával úgy gondoljuk, hogy segíthetünk. Felkértünk tehát néhány már publikált írót, hogy a könyvkiadásban...

bővebben
Magánkiadókról – Novum és Little Fox

Magánkiadókról – Novum és Little Fox

A Kiadó-les sorozatunkban legelőször két magánkiadót kerestem meg, hogy megismerjük az ajánlataikat, hozzáállásukat, működésüket. Mind a kettejüktől ugyanarra a regényre kértem árajánlatot – egy YA romantikus műfajú, körülbelül 400 oldalas írásra –, hogy a leendő...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük