Mái Attila: ROZÉPEZSGŐ ÜVEGPOHÁRBAN

2023.11.19. | Novella

ROZÉPEZSGŐ ÜVEGPOHÁRBAN

Díszes kovácsoltvas kapu előtt állunk, felettünk ugyanúgy tartja mellső lábával az alabástrom unikornis a családi címert, mint ahogy te tartottad az aktatáskád nyolcvanhétben a hatos villamoson. A kertben nadrágkosztümös hosztesz fogad minket, fogszabályzós mosoly, amíg keresgéli a nevünket a vendéglistában, Anna a lenövést figyeli az oldalválasztékában. Két pipa, bólint, mehetünk. 

 

Szélesre tárt karral sasszézol felénk a téglaösvényen, meg sem próbálok kiszabadulni az ölelésedből, érzem, ahogy átizzadt ingedről szívja magába a pólóm a verejtékedet. Bemutatlak titeket egymásnak, meghajolva kézcsókot imitálsz. Anna ujjatlan blúzban jött, büszke, amiért a karján nyoma sincs integetőhájnak, a taxiban mesélte, hogy a masszőre irigykedik rá a kötőszövete miatt. Végtelenül örülsz annak, hogy eljöttünk, hamis intonációd azonban begyakorolt szövegről árulkodik. Magam sem tudom miért, hálálkodni kezdek a meghívásért, de meglátsz valakit mögöttem, széttárod a karod, és tovább libbensz az újabb érkező felé.

Ödémás arcú pincér lép hozzánk, rozépezsgővel kínál, műanyag, talpas pohárban. Koccintunk, Anna grimaszolva magyarázza, hogy a pezsgő íze a pohár alakjától és anyagától függően változik, mert a pohár olyan eszköz, amely a pezsgő ízét befolyásoló számos tényező – a gyümölcs, a semlegesség és a savasság – kiegyensúlyozására szolgál. A pincér bólogat, megköszönöm az italokat, visszateszem a kiürült poharakat a tálcára, elindulunk a kastély irányába. A téglaösvény mentén gömbformára nyírt tuják, a pázsiton szoknyaterítős könyöklők, a kastély bejárata mellett kerti pavilon. Megszólítom az egyik felszolgálót a pult mögött.

Annának gintonikot rendelek, magamnak rozépezsgőt, üvegpohárban. Mögöttem tipeg a legújabb feleséged, mellette a ceremóniamester épp azt meséli neki, hogy az unokahúga Izlandra költözött, mert objektofíliás, szerelmes a Hallgrímskirkja templomba, nemrég beszélt vele telefonon, a lány a férjeként tekint az egyházi épületre, és a lávafolyások formálta bazaltoszlopok szépségétől állandóan elpirul. A pincérnő felém nyújtja a poharakat, közben a kezemet figyeli, nehogy hozzáérjen az ujjaimhoz, amikor átveszem tőle. 

A szoknyaterítős könyöklők irányába indulok, leteszem az italokat az asztalra, megéheztem a rozépezsgőtől, ezért visszamegyek partifalatkákért. Annának koktélparadicsom-mozzarella- bazsalikom kombót viszek, magamnak ricottával töltött aszalt szilva bonbont pakolok a kistányérra. Mellém toppan az ödémás arcú pincér, kihúzza magát és közli, hogy az aszaltszilva szemekbe fecskendővel töltötték bele a ricottát. Elismerően bólogatok, majd visszasétálok az asztalunkhoz. Anna a bokrok közé dobálja a jégkockát az italából, koccintunk és iszogatunk, közben figyeljük a vendégeket. Lassan lopakodik felénk a fotós, a teleobjektív mögé bújva, ceruzabajusz, rövidnadrág, tangapapucs. Nem vagyok kíváncsi a lábujjaira, mormogom. Anna szerint nincs gond, járt régebben egy fotóssal, fura fazonok, szerinte teljesen rendben van a szerkója. Azért jöhetett volna cipőben, válaszolom. Anna a fényképezőgép felé néz, formás karjával átfogja a vállam, mosolyt villant. A fotós elégedetten meghajol, elhátrál, újabb zsákmány után néz, a ceremóniamestert veszi célba. 

Mit olvasol mostanában, kérdezi Anna, mielőtt kiissza a maradék gintonikot. A Sziddhártát, évente elolvasom, mindig más az üzenete, mintha folyton megújulna, válaszolom. Szerintem, amikor újraolvasunk egy könyvet, akkor újraolvassuk azt a régi énünket, amihez már nem hasonlítunk, mi változunk, nem a regény, mondja Anna, aki ha könyvekről mesél, raccsol, az r betű formálásakor nem perdül eléggé a nyelve, amikor a gyerekkoráról beszél, selypít, a z és a c hangok kiejtése közben a nyelve a felső fogsorához nyomódik. A mellettünk lévő asztalnál kisebb társaság, az egyik férfi szarukeretes szemüvegben magyaráz a többieknek, mellette bubifrizurás nő áll, flapper ruha, hajpánt tollal, cigarettaszipka. A feje kicsi, a nyaka hosszú, elegáns gesztusait látva akaratlanul is kihúzom magam. A nő cigarettát vesz elő, a mellette álló férfi öngyújtót nyújt felé, látszik a mozdulatain, hogy szeret stílusosan tüzet adni. A pincér leszedi az asztalokat, gondosan egymás mellé állítgatja a söröskorsókat és a pezsgőspoharakat, pont úgy, ahogy nyolcvanötben te rakosgattad a kőasztalra festett sakktáblára a juharfából készült figuráidat. 

Elindulok megkeresni a mosdót. A lépcsőn hoszteszek álldogálnak, dohányoznak, elgondolkozom, hogy melyiküket szólítsam meg. Az arcpiercinges lányt választom, illedelmesen útbaigazít, választékos szóhasználata olvasottságról árulkodik, kettévágott nyelvéről az első nőt megkísértő kígyó jut eszembe. A mosdóban meditatív zene szól, a piszoárnál állok, a hólyagom már rég jelzett az agyamnak, hogy megtelt, mégsem tudok vizelni, mert az utolsó fülkében fém övcsat koppan a gránitburkolathoz. A hasüregem feszül, igyekszem elterelni a gondolataimat, a Bristol székletskála kategóriáit sorolom magamban. Kemény, fodros, repedezett, puha, több darabban érkező, bolyhosan összeálló, pépes, folyékony. Eltűnődöm, vajon melyik végeredményre számíthat a fülkében trónoló ismeretlen. Sikerrel járok, felhúzom a cipzárt. A kézmosónak pont olyan az illata, mint annak a málnaszörpnek, amit akkor ittam, amikor nyolcvanháromban az óvodából hazafelé betértünk a sarki talponállóba, mert pisilnem kellett.

Elmagyarázom Annának, hogy merre találja a mosdót, elkísérem a lépcsőig, megcsókolom, visszamegyek az asztalunkhoz. Valami, eddig ismeretlen dolog történik velem. Úgy érzem, mintha minden ínam, minden csontom, izmom és sejtem örülne, hogy hozzámtartozik, hogy bennem él, általam, nekem. Elmegy mellettem a feleséged, a lapockájára olajágat tartó galamb van tetoválva, a remény, a béke és a hosszú élet szimbóluma. Undorodom a galamboktól, totyognak a kis lábaikon, néznek kétoldalt a gonosz szemeikkel, kaparásznak a csőrükkel, szinte érzem, ahogy az agyamat tépkedik. Heveny ornitofóbiám van, visszatérő rémálmaimban sárga gumikacsák kergetnek sípolva. Mondjuk, még mindig jobban jártam, mint a főnököm, aki Fregoli-szindrómában szenved. Azt képzeli, hogy az összes beosztottját ugyanaz az egy ember alakítja, aki folyton változtatja a külsejét. Állandóan figyel mindenkit, váratlanul beront a mellékhelyiségbe, a raktárba vagy a tárgyalóba, hátha átöltözés, parókacsere, arcplasztika, esetleg nemváltó műtét közben rajtakap valakit. Sokáig nevettem rajta, viszont már egyáltalán nem találom viccesnek, legszívesebben pofán vágnám, amikor benyit az irodámba valami eszement kérdéssel. 

Anna közben megérkezik, mindkét kezében pezsgőspohár, az egyiket felém nyújtja. Elmeséli, hogy a mosdóból visszafelé találkozott egy régi ismerősével, akivel pár hétig jártak. A válás után egyfolytában flörtölt, ha valamelyik férfi megtetszett neki, lefeküdt vele. Megrészegítette a csábereje, számolta a trófeákat, hódításai gőgössé tették. Újra ugyanaz a szabad nő volt, aki a házassága előtt. Nekem nem adja könnyen magát, hagyja, hogy hónapok óta udvaroljak neki. Koccintunk, és bár senki sincs hallótávolságban, Anna mégis sugdolózni kezd, majd kérdőn néz rám. Letesszük a poharat, csípőnél átöleljük egymást, a kapu irányába sétálunk a téglaösvényen, kikerülünk egy kisebb társaságot. Négyből hármat felismerek közülük, a volt gazdasági minisztert, a kultúráért felelős államtitkárt és a szövetségi kancellárt. Anna megbámulja őket, húzzunk innen, búgja a fülembe.

Amikor fizetek a taxisnak, eszembe jut, hogy nem búcsúztam el tőled. Nemrég újabb vállalkozásba kezdtél, hipomániás fázisban vagy céget alapítasz, vagy nősülsz, vagy ingatlant vásárolsz, néha egyszerre mindhármat, és látványosan megünnepeled. A depressziós korszakod sokkal egyszerűbb, eltűnsz valamelyik nyaralódban, és a telefont sem veszed fel. Komoly terjeszkedési tervekkel fogtál újabb külföldi üzletbe, vettél egy házat a Svájci-Alpokban. Fogalmam sincs ez már hányadik céged, negyvenhétnél abbahagytam a számolást. Amikor éppen Svájcban laksz, elsősorban a frusztrációd leküzdésére költöd el a legtöbb pénzt, mondtad. Hiába vettem nyolcvanhatmilliós Lamborghini terepjárót, hiába van svájci rendszámom és öltözködöm kifogástalanul, ha megszólalok németül, azonnal kiesek a helyieknek járó megbecsültségből, folytattad. Svájcban lenézik a kelet-európaiakat, mesélted kissé frusztráltan, amikor meghívtál a partira. Tudom jól, hamarosan újra eltűnsz, és beszélni sem lehet veled hónapokig. A liftben felfelé menet felhívlak, nem veszed fel, az üzenetrögzítő jelentkezik. Kikapcsolom a telefonomat, majd holnap újra próbálkozom. Figyelem Annát, ahogy a kulccsal babrál. Első ízben vagyok nála, de már biztosan tudom, hogy örökre ott akarok maradni. Anna le sem veszi a cipőjét, fertőtlenítőkendővel letöröli a talpát, aztán a hűtőhöz megy, és a kezembe nyomja a pezsgősüveget. Rozé. Kibontom, szakszerűen töltök, üvegpohárba, ahogy a képzett főpincérek.  

Másnap délután megcsörren a telefonod, valaki beleszól a rendőrségtől, hallod a szavakat, élesen csapódnak a koponyádhoz. Az autóbaleset hírétől minden elviselhetetlenül hangossá válik körülötted. A fejedben keletkező hangzavarban fel sem fogod, mi történt. Azóta nem alszol éjszakánként, az idő megállt, bármi, amire gondolsz, csak ürességet hoz számodra. Most pedig pont ugyanolyan csend van körülötted, mint amilyen hetvenkilencben volt, amikor a szülészorvos nagybátyád biztató mosollyal adta kezedbe az ollót, hogy elvághasd a köldökzsinóromat.

Mái Attila

További cikkek a kategóriákban:

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Kovács Liliána: Semmelweis – Filmajánló

Semmelweis filmajánló 1847. Bécsben kezdődik az a magyar életrajzi film, amely Semmelweis Ignác nagy felfedezését dolgozza fel. Páratlan dramaturgiai alkotás, egyszerre megrázó és kielégítő film. Megnézése után egy pillanatig sem csodálkozhatunk, hogy megnyerte a...

bővebben

Kalliopé Kiadó – Interjú Kemendy Júlia Csenge írónővel

Egy kiadó, amivel az együttműködés kiemelést érdemel. A közösségünk eleve egymás megsegítése érdekében jött létre, és a kiadásban szerzett ismeretek megosztásával úgy gondoljuk, hogy segíthetünk. Felkértünk tehát néhány már publikált írót, hogy a könyvkiadásban...

bővebben
Magánkiadókról – Novum és Little Fox

Magánkiadókról – Novum és Little Fox

A Kiadó-les sorozatunkban legelőször két magánkiadót kerestem meg, hogy megismerjük az ajánlataikat, hozzáállásukat, működésüket. Mind a kettejüktől ugyanarra a regényre kértem árajánlatot – egy YA romantikus műfajú, körülbelül 400 oldalas írásra –, hogy a leendő...

bővebben

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük