Ismerd meg az #ÍróTesók szerkesztőit!

Azért hoztuk létre az #Írótesók kezdeményezést, mert rájöttünk, hogy összefogás nélkül sokkal nehezebb elérni az álmainkat. Így megalkottuk a csoportunkat, ahova írókat, bloggereket, és olvasókat egyaránt várunk!

De vajon kikből áll a csapat?

Hello! A nevem Fodorné Lengyel Zsuzsanna

Íróként Lily Defiant néven munkálkodom. Az ÍróTesók program kitalálója, és egyik vezetője vagyok. Az ötlet tavaly novemberben fogalmazódott meg bennem, mikor rájöttem, hogy a saját ismerőseimnek, és követőimnek már lényegében felesleges reklámoznom a megjelent könyvemet. Hiszen valószínűsíthetően már mindenki látta, akik már megvették, és azok is akiket nem érdekel, és sosem fogják megvásárolni. Írni már kiskoromban elkezdtem. Volt egy kedvenc gyerekkori mesekönyvem, ami sajnos csak könyvtári könyv volt. 

Egy idő után már nem engedték, hogy meghosszabbítsuk a kivételét, és nem olvashattam el sokadjára is. Akkor döntöttem úgy, hogy írok magamnak egy saját mesét. Épp, hogy megtanultam írni-olvasni, de nagyon dolgoztam rajta. Még rajzoltam is hozzá, és összeragasztottam a lapokat. Arra is emlékszem, hogy egy nyuszi és egy maci barátságáról szólt. Nem volt sok barátom, általános iskolában saját történetekkel szórakoztattam magam.

Később középiskolában kezdtem el újra írni novellákat és rajongói fikciókat. Volt olvasói közönségem is. A legjobb barátnőm nem csak szívesen olvasta a műveimet, de biztatott is, hogy írjak minél többet. Az irodalom tanárom is látott bennem fantáziát, versenyre küldött, amin Budapest minden középiskolája részt vett. Helyben kellett megírni a választott műfajban és témában a művünket három óra alatt. Ezen az eseményen különdíjat nyertem. Sajnos nem sikerült e területen tovább tanulnom, mert el kellett kezdenem dolgozni. Onnantól kezdve nem volt időm írni, és évekig hozzá sem nyúltam a tollhoz.

Azután megszületett a fiam 2020-ban. Olyan jó és csendes gyerek volt, hogy féléves korában meg tudtam írni életem első befejezett könyvét. Két hónap alatt meg is írtam az Egan kórnikákat. A férjem támogatásával pedig ki is tudtam adni. Most ott tartok, hogy a folytatást blogon osztom meg az olvasóimmal, mert a bő egy év alatt rájöttem, hogy nem az számít nekem, hogy keressek az írással, hanem hogy minél több ember olvashasson tőlem.

Evelin segítségével vezetgetem az ÍróTesók csoportot, csináljuk az e-magazint, és nagy terveim vannak a csapattal, amit mindenkivel meg is fogok osztani, ha eljön az ideje.

Hello! A nevem H. Fajth Evelin

A nevem Hirneth-Fajth Evelin, kétgyermekes családanyaként és feleségként igyekszem helyt állni a hétköznapokban, miközben szabadidőmben a saját fantáziám nyújtotta világban kalandozom sárkányok és rókák között, vagy éppen gyilkosok után kajtatok és rejtélyeket oldok meg. Szövegírással, honlapszerkesztéssel foglalkozom, két kislányommal kreatívkodok, meséket találunk ki, kikapcsolódásképpen pedig könyvekre vadászom, növelve a könyvespolcaimon lévők számát.

2021-ben jelent meg az első regényem: H. Fajth Evelin – A pokol édenkertje címmel, amit egy regényíró pályázaton keresztül valósíthattam meg. 

Büszke vagyok, hogy a regényem mellett több novellámmal is sikeresen szerepeltem antológiákban, korábban pedig a cikkeimet kiemelték a különböző hírportálok is.

Mindig is úgy tartottam, hogy az írást lehet tanulni, de emellett szükség van tehetségre is. Jómagam pedig élek a lehetőséggel, és szabadidőmben szívesen járok előadásokra, szemináriumokra, ahol folyamatosan fejleszthetem magam. A szavakat úgy formálom, hogy az üzeneteim célba találjanak az olvasóimnak, és gondolkodásra ösztönözzék őket. Isten adott egy lehetőséget, amivel szeretnék élni, mégpedig az írás iránti rajongásom, irodalom szeretetem.

Zsuzsanna felhívására hamar felkaptam a fejem, amikor a csoportot hozta létre. Ki akar ÍróTesót magának? Hogyan tudnának az írók egymásnak segíteni? Az elsők között jelentkeztem, mert láttam benne lehetőséget! Közös erővel igyekszünk segíteni mindenkinek, és folyamatosan ötletelgetünk! Tele vagyunk tervekkel, célokkal, és bizony nem állunk meg!

Hello! A nevem Kovács Liliána

Már gyerekkoromban is határtalan képzelőerőm volt, ami miatt a társaim sokszor megbélyegeztek, gúnyoltak. Az inzultusok hatására a saját világomba menekültem, csak ott éreztem biztonságban magam.

Elég hamar rájöttem, hogy a fantáziámban csak én irányítok, és nem csak függője lettem ennek a mámoros érzésnek bő egy évtized után, hanem ez vált az életem alappillérévé és mozgatójává is. Az írás az én drogom, amiről nem szeretnék leszokni. Régi álmom, hogy megismertessem másokkal is a történeteimet, amely kétszer már valóra is vált.

2019-ben megjelent az első regényem Fénypont címen, melyet Dunai Kovács Liliána írói nevemen adtak ki, majd 2022-ben a Pokoli múlt angyala e-könyvem is terjesztésre került. Annak ellenére, hogy mind a kettő a realitás talaján maradt, előszeretettel alkotok a fantázia világában is. A Hold ítélete első pár fejezete online olvasható a Venorén.

A Fénypont megjelenése alatt kóstoltam bele a szerkesztésbe is, ezt követte a Pokoli múlt angyala újraírása alatti tapasztalatszerzés egy mentor segítséségével a Trivium Egyesületnél. A szerzett ismeretek birtokában hat lelkes írópalántával együtt megalapítottam a Venore Irodalomi Társaságot, amely egy kerek évig aktívan működött. A saját írásainkat, cikkeinket osztottuk meg itt, illetve egy pályázatot is meghirdettünk, amelyen rengeteg tehetséges író és költő vett részt. – Venore Irodalmi Társaság weboldala.

Ezt követően létrehoztam a saját írói oldalamat, amelyben később szerepet kapott a kiadvány- és képszerkesztés, és egyéb témákról, előadásokról szóló beszámolóim is. Illetve ehhez az oldalhoz tartozik egy facebook-oldalam.
Kovács Liliána írói weboldala
Kovács Liliána írói Facebook oldala

Mindezzel a hátam mögött örömmel vállaltam el az #Írótesók E-magazin szerkesztését és tördelés-szerkesztését.

Hello! A nevem Kozma Lilla Rita

Szociális munkás, szerkesztő és író vagyok. 2019-ben kezdtem írással foglalkozni Péterfy-Novák Éva biztatására. Még ugyanebben az évben jelent meg első írásom a wmn.hu-nál.

A koronavírus első hullámos karanténja alkalmával kezdtem el Péterfy Gergely mesterkurzusára járni. Itt nagyon sokat tanultam írásról, különböző technikákról és csapatmunkáról.

2021-ben jelent meg első novelláskötetem Utcamesék címmel. A könyv a hajléktalan ellátásban szerzett tapasztalataimat, traumákat, gyengeségeket és a kliensek életét dolgozza fel.

Jelenleg készülőben van a következő könyvem, mellette szerkesztési munkákat vállalok.

Elérhetőségek:
Kozma Lilla Rita Facebook-oldala
instagram: lillaritakozma_writer
email: kozmalillarita940110@gmail.com

Hello! A nevem Kollár-Tóth Zsuzsanna

Tervezőgrafikus vagyok, illusztrátor és meseíró, két gyermek édesanyja. Már gyermekkoromban is nagyon fontos volt számomra a rajzolás és az olvasás, de ennek ellenére vegyésznek tanultam, és sokáig ez is volt a foglalkozásom. Gyermekeim születése után váltottam, és a férjemmel közösen alapítottuk meg családi vállalkozásunkat, amelyben fotózással és grafikai tervezéssel foglalkozunk. 

Gyermekeimnek kezdtem el meséket írni, és a modern technológiát felhasználva a mesékhez digitális illusztrációkat készítettem. Mára már több mese sorozaton is dolgozom, a kiadásuk hamarosan várható. A mesék mellett időnként novellákat is írok, amelyek közül jelent már meg a MyMirror Magazinban, valamit a Tudaton magazinban is.

2022-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt meg első önálló kiállításom, ahol klasszikus és kortárs irodalmi művekhez készült illusztrációimat tekinthették meg az érdeklődők. 

Nagy örömmel csatlakoztam az ÍróTesók csapatához, ahol elsősorban grafikai tervezéssel és illusztrációk készítésével segítem a lányok munkáját.

Tervezőgrafikusi munkáimmal a vállalkozásunk weboldalán és facebook oldalán ismerkedhettek meg.

Honlap: Kollár Fotó és Grafikai Stúdió

Facebook: Kollár Fotó és Grafikai Stúdió

Meseírói és illusztrátori tevékenységembe a szerzői weboldalamon és a facebook oldalamon nyerhettek betekintést.

Honlap: Kollár Zsuzsa meséi

Facebook: Kollár Zsuzsa meséi

Hello! A nevem Bahus Antal Katalin

A nevem Bahus Antal Katalin, író, költő, meseíró vagyok. Ukrajnában élek, Kárpátalján. Fiatalkorom óta írok, egy színdarabbal kezdtem, ezt követték a versek és aztán a mesék. Több mesém is megjelent a meskete.hu oldalon. 2021-ben első regényem az “Álmaim hercege” 2023-ban pedig az Én édes óriásom.

Regényeim olvashatóak Wattpadon és a Holnap magazin oldalán. Több antológiában is jelent meg írásom, amik leginkább novellák. Első közös mesekönyvünk a barátnőmmel 2023-ban jelent meg” Péter varázslatos kalandjai” címmel.

Számos helyen találhatóak meg verseim, novelláim az interneten, köztük, a poeton, az eu-s versek oldalán, Hírklikk-ben. Időközben lett weboldalam és több csoportom is, ahol kedvemre valósíthatom meg az álmom, hogy minél több emberhez eljussanak az írásaim.

Több elismerő oklevéllel lettem gazdagabb. Szintén oklevelet kaptam két versemre az International Academy of Cultures- Literature vezetőségétől. Eközben anya vagyok és feleség, és keresztény.

Facebook: Bahus Katalin versei, meséi